A kelták nyomai Nagy Britanniától egész Európában megtalálhatók, sőt még egy csoportjuk átkelt a Boszporuszon és KisÁzsiában telepedett le. A kelták politikai egységet nem alkottak, de a különböző csoportok életstílusa, szokásai, kultúrája, nyelve nagyon hasonló. Kultúrájuk egyedi, de sokat megőrzött az indueurópai nép ősi örökségből. Meglepően sok hasonlóságot lehet észre venni az ind népek kultúrájával. Bár a szomszédos népek kultúráival is kölcsönhatásban voltak. Vándorlásaik során rengeteg néppel találkoztak, és úgy forrasztották egymásba az idegen elemeket.

Irodalmi emlékeik a mai Nagy-Britanniában maradtak fenn. Különösen fontos szereplői ennek a mitológiának a nők: istennő ura a háborúnak, istennő személyisíti meg Írország földjét, nők általában uralkodnak a férfiak felett s bőkezűen osztogatják kegyeiket. Szóbeli kultúra volt ez, amelyet nagy becsben tartottak a bárdok, váteszek, költők őriztek.
Az utókornak be kell érni azzal, amit rómaiak, köztük Julius Caesar és a szerzetesek lejegyeztek. Így lett Lúgh-ból, a fényhez kapcsolódó kelta istenből a „gall Mercurius”, s így olvadt bele Anu istennő alakja Szent Annáéba.

Az ír szerzetesek állttal a VII-VIII. században lejegyzett kelta mítoszokban alig maradt nyoma annak a mitológiai rendszernek, amely más indueurópai népeknél megtalálható. Nincsen, vagy legalábbis nem ismerjük a kelta természetmítoszt, a hősökről a legtöbb esetben nem tudjuk, hogy földi halandók vagy istenek.

A kelta vallás a legáltalánosabb felfogás szerint erősen természet jellegű, tele mágikus elemekkel, de a fejlődő kultúra ezt a karaktert sok ponton megváltoztatta és átszínezte. Ez a körülmény tette lehetővé azt a számos és egymásnak ellenmondó elméletet, amelyet különböző kutatók a kelta vallásról alkottak.

Az ír mitológia figyelemre méltó mondakörei a következők: I. ún. mitológiai, 2. az ulsteri, 3. a Finn vagy Osszián- mondakör, 4.a királymondák, 5.a tengeri hajózások, 6.a kalandok és 7. a látomások köre. Vallástörténészek gyakran említik, hogy a régi írek mitizálták történelműket és földrajzukat. Ennek az állításnak a legszemléletesebb bizonyítéka a középkori feljegyzésekből ránk maradt három gyűjtemény: a Dinnshenchas (A helyek hagyománya). A Cóir Amann ( a nevek alkalmazása ) és a Lebor Gabala(a Hódítások könyve).

A walesi irodalom anyagát, csak kevésbé ismerjük. Amiről tudunk, hogy sok közös vonást tartalmaz az ír mítoszokkal. Pl.: az a Preidin Annwn című elbeszélés Tliesin könyvéből éppen olyan másvilági utazást ír le, mint az ír monda. Az istenek a Mabinogionban hősökké váltak. A Mabinogion fő jelentősége, hogy az Artúr- monda kezdeteinek a legfontosabb forrása. Artúr portréja itt lényegesen eltér attól a kegyes, dicsőséges uralkodótól, amit az angol, német francia irodalomban látunk. Jellegzetesen kelta uralkodó, akit nem érintetett a normann- francia hatás.


Kelta területeken az irodalma, műveltség és korábban a vallást egy magas szinten, társadalmon belül működő hivatásos réteg volt. Három ilyen réteg létezett: druidák, bárdok és a kettő között elhelyezkedő harmadik, amelyek különböző szövegek más néven említenek.
A druidáknak volt a legmagasabb társadalmi állásuk. A druidák vezették az áldozati szertartásokat, ők hozták a törvényeket, ők gondoskodtak végrehajtásokról és irányították saját, gondosan kidolgozott tanítás rendszerüket. .
A váteszeket általában jövőbe látás mestereinek tekintik, de szerepüket nem lehet mereven elkülöníteni a druidákétól. Egyesek szerint nem is alkotnak külön osztályt, csak a druidákon belüli alá rendelt rétegnek tekintették.
A bárdok osztálya elsősorban irodalommal foglalkozott. Olya dalnokok voltak, kik a hőskölteményeket adtak elő, de lelkesítették a csatába menőket is.

A dolgoknak ezt a klasszikus szerzők által leírt rendjét, lényegében hitelesíti az ír hagyomány. Itt is három felosztást találunk, mely druidákból, fillikből bárdokból (baird) áll. Akárcsak gallia esetében, itt is nehéz szigorú különbséget tenni közbenső osztály és a druidák között: ugyancsak az. i. sz. VII. lényegében a filliknek nevezett osztály vált azoknak a druidákhoz kapcsolt szerepeknek egyedüli örökösévé, mely túl élte az a kereszténység első századainak szorongását. Az egyház elsősorban a druidákkal állt szemben, míg azok önálló rendként el nem tűntek a színről. A filliknek viszont sikerült elérni az egyháznál, hogy ősi szerepüket és előjogaikat megőrizzék, köztük, olyanokat is amiket a druidákat illeték meg. Így a fillik, akiknek nevét sokszor „költő”-nek fordítják, valójában sokkal többek ennél: látnokok voltak és tanítók, az uralkodók tanácsadói, a szerződések tanúi. Költőként is kitágították érdekeltségük körét, a baird rovásra. Az ír bárdok egykoron (galliai társaikhoz hasonlóan) dicsőítő énekeket költöttek, bár a filik azonban ezt a szerepkört is ki sajátítják. És természetesen ezt a bárdok sínylik meg, egyszerű mesemondók, és rigmusgyártók, komédiások alacsonyabb rendű osztályába kerülnek.

Általánosabb szinten más indueurópai népeknél is találunk hasonló intézményeket. Az ír fillik még XVII. Században is olyan kifejezésekkel élnek, amelyek mind részletükben megfelelnek az indiai bráhminok szent szövegeinek: ennél ékesebb bizonyíték aligha lelhető a hagyományos ír műveltség konzervativizmusára.