A kereszténység elterjedése előtt a kelták istenekkel és más csodálatos (olykor emberfeletti) lényekkel népesítették be világukat. Írországban éppúgy, mint a mai Wales területén vagy Galliában.

A kelta népek nagyon elszórtan éltek Európa-szerte. Hitviláguk vidékenként változott, nyelvük és szokásaik azonban közel azonosak voltak mindenütt. Papjaik, a druidák szent fák - amilyen például a tölgy, mogyorófa is - tövében gyakorolták a mágiát, és jósolták meg a jövőt. Az emberek az ő közvetítésükkel léphettek kapcsolatba az istenekkel. Ők értelmezni tudták a természetfeletti jelenségeket, amelyek az istenek üzenetét hordozták. A kelták hite szerint az istenségek mindenütt jelen vannak: a fákban, az állatokban, a vizekben. Ebben a mágikus világban természetesnek tűnik, hogy az emberek állattá változzanak, könyörtelen csatákat vívjanak, vagy éppen megjárják a túlvilágot! A kelta nép többistenhite éppolyan természetes volt abban az időben, mint hajdanán a rómaiaké vagy a görögöké.

Idővel a rómaiak által meghódított kelta népek romanizálódtak, átvették a rómaik vallását. A kereszténység terjedésével a kelta vallás és ezáltal a mitológia is még jobban háttérbe szorult, de néhány jellegzetesség megmaradt. Így keletkezett az 5-6. században az Artus-mondakör (ismertebben Artúr-mondakör). Artúr és lovagjai számos természetfeletti lényt győznek le, óriásokat, sárkányokat, varázslónőket, míg a keresztény hitet és a lovagi erkölcsöt védelmezik. Ez az alapja a középkorban keletkezett lovageposzoknak, lovagregényeknek.

Azonban hasonlóan a germán mitológiához, a kelta mitológia sem tűnt el nyom nélkül,úgy, mint például az ibéreké. Így tudunk az ősi Írország hitvilágáról, tündérekről és manókról, mondakörökről. Az európai területeken, ahol germánok és kelták éltek egymás mellett, átvételek is történtek, így egyértelműen nem lehet besorolni egyik vagy másik mitológiába például Trisztán és Izolda történetét.