*-|~A Mágia világa~|-*
¤Bejelentkezés¤
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
¤Menü¤
 
¤Bölcsességek¤

goblin3382dac.jpg

 

Layouts

¤Kelták¤
 

¤Amit tudni kell¤
¤Amit tudni kell¤ :
Kelta szimbólumok

Kelta szimbólumok


Kelta szimbólumok

 

Jelentése nem ismert biztosan. Igen elterjedt motívum Írországtól, Franciaországig. Valószínű, hogy egyfajta utazást jelent a belső lélektől a külsőig, és kultúránként használták a növekedés, fejlődés, és kozmikus energia kepekent.

 

Fő elem a nyugati képírásban. Összefüggésben áll a vízzel, erővel és a törzsek vándorlásával. Mint az előző, ez is kifejezheti a Napot. Körülbelül 5000 evés leleten találták a legelsőt. Nem csak a kelták uralta területeken fedezhető fel, hanem Görögországban, Tibetben, és az indiánok földjein is.

 

Hosszú ideig nem tudtak mi lehet ez, majd egy Skandináv lelet tanulmányozása során megdöbbentő kivetkeztetésre jutottak, miszerint a fogyatkozó Napot örökíti meg.

 

Feltételezik, hogy a nagy, nyári Napot, és a kis, telit jelképezi.

 

 

 

Két spirál összekapcsolva. Kb. 24000 evés leleten is látható. Gyakori díszítés. Görögöknek a tengert, illetve a vizet jelképezte.

 

Egy másik elképzelés szerint a napéjegyenlőséget jelenti.

 

 

Egy rendkívüli motívum. Valószínűleg a mágiában volt jelentősége. Gyakran találtak bronz kori edényeken.

 

Kő véseteken számos helyen látható. Hasonló jelentése van, mint a Yin Yangnak. A természet, és egyensúly két oldalusagara utal.

 

"élet spirál". Írországban találták egy templom maradványai közt. Egyetlen, végtelen vonallal rajzoljak. Szamos kultúrában ismeretes. Az istenek három arcusagat, valamint az életet, halált, és feltámadást szimbolizálja.

 

Megtalálható Dél-Amerikában is. Szintén utal az életre, valamint az anyagi világ három aspektusara,  Földre, Tengerre, és Égre.

 

 

Mint az előző, ez is jelképezi a druida hármas istennőt: Fotla / Eiru / Banba, és a wicca hármas anyát: "Maiden / Mother / Crone".

 

 

Görögországból ered, és a fejlődéssel áll kapcsolatban. Megtalálták a Man-szigeten is.

 

 

Keresztény Szentháromság.

 

 

 

"triquetras". Keresztény Szentháromság.

 

 

 

Írország öt része. Négy égtáj egyesítve egy ötödikkel. A Négye Elem, és középen az Egyensúly.

 

 

Napkerék, körkereszt. Több kultúrában is megtalálható.

 

 

 

Kelta kereszt, keresztény szimbólum.

 

 

 

druida pecsét

 

 

 

Awen szimbólum. Fontos druida jel. A jobb szélső sugár a férfi erők az anyagi világban, a bal a női, a középső az egyensúly kettőjük közt. Saját nevük van. "E", "O" és "Ah".

 

Angliában találtak, egy pajzson ezt a szvasztikát.

 

Írj Nekünk!

 

 
¤A kezdetek¤
 
¤Érdekességek¤
 
¤Extrák¤

 

A számláló indítása:

2007.09.3

TRY.HU

 
¤Linkek¤
 
¤A mágikus idő¤
 
¤Karácsony¤
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!