*-|~A Mágia világa~|-*
¤Bejelentkezés¤
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
¤Menü¤
 
¤Bölcsességek¤

goblin3382dac.jpg

 

Layouts

¤Kelták¤
 

¤Radiesztézia¤
¤Radiesztézia¤ :
Hogyan "válaszol" az inga?

Hogyan "válaszol" az inga?


A fonalat fogjuk hüvelyk és mutatóujjunk közé úgy, hogy az ujjak lefelé álljanak! Természetesen a jobbkezesek az ingát jobb kezükkel, a balkezesek bal kezükkel kezeljék. A csukló a könyökhöz viszonyítva mindig legyen egy kicsit lejjebb! Próbáljuk meg lazán tartani kezünket, ne feszítsük meg izmainkat! Kezdetben a kéz igen hamar elfáradhat, ilyenkor a könyökünket nyugodtan megtámaszthatjuk egy asztal szélén, ha van rá lehetőségünk. Viszont soha se támasszuk meg fáradt kezünket a másik kezünkkel, ugyanis ilyenkor a két kezünk ellentétes pólusa miatt rövidzárlatot okozunk, és lehetetlenné válik a mérés. A másik kezünkre különben is szükségünk lesz: ez lesz a "vevőantennánk".
A következő lépés az ingával való "kapcsolat" felvétele, azaz a kapott válaszok értelmezésének "megbeszélése". A hallgatólagosan elfogadott nézetek szerint, az ingának jobbra, azaz az óramutató járásával megegyező irányban való körkörös forgó mozgása a feltett kérdésünkre való "igen" választ jelzi. Pár radiesztéza ezen kívül még "igen" válasznak fogadja el a testére merőleges egyenes vonalú lengést is. A fentiekből következik, hogy az ingának balra, az óramutató járásával ellentétes irányban való körkörös forgó mozgása a feltett kérdésünkre való "nem" választ jelzi. Ugyan így elfogadható "nem" válaszként a testünkkel párhuzamos (jobbra-balra) való egyenes vonalú lengés is. Az ellipszis alakú forgó mozgás, illetve a nem teljesen merőleges, illetve a nem teljesen párhuzamos lengés viszont több dolgot is jelenthet: lehet az is, hogy az általunk feltett kérdés nem egyértelmű (általában ebből adódik a legtöbb félreértés), de jelentheti a "talán" vagy az "esetleg" válaszok valamelyikét is. Tehát ha ilyen jellegű választ kapunk, akkor próbáljuk meg kérdésünket pontosítani egészen addig, amíg konkrét választ nem kapunk. Ha majd nagyobb gyakorlattal rendelkezünk, ezek a számunkra most nem igazán értelmezhető válaszok is értelmet nyerhetnek. Végeredményben a fentiektől eltérő válaszokat is "megbeszélhetünk" az ingával, de ezek általában végzetes félreértésekhez vezethetnek.
A kérdéseinket semmiféleképpen se hosszú, összetett mondatokban fogalmazzuk meg, s ügyeljünk arra, hogy a feltett kérdések megválaszolhatók legyenek egyszerű "igen"-el vagy "nem"-el. Pl. kerülendők az "Igaz, hogy nem nyerhetek a lottón?" típusú kérdések. Mivel állítás és tagadás is van benne, vajon mi is lesz rá a válasz? Hogyan is kell majd értelmezni az "igen", és hogyan is a "nem" választ? Nem is beszélve arról, hogy a kérdés a jövőt feszegeti, amit tudvalevőleg nem mérhetünk ki!
Munkáink során megfigyelhetjük, hogy egyszer könnyebben, egyszer nehezebben "érkezik" a válasz. Sőt lesznek olyan napok is, amikor egyáltalán nem érkezik válasz. Tudomásul kell vennünk, hogy ez így van rendjén, és soha se erőltessük a dolgot. A megfigyelések szerint ezek a "csöndes" napok a radiesztéza bioritmusának, valamint a Hold állapotának függvényei. Ne feledjük azt sem, hogy ha pl. az emberi szervezetre káros sugárzást (vízér, Hartmann, Curry, stb.) szeretnénk mérni, akkor arra az esti, illetve a kora éjszakai órák a legalkalmasabbak. Ezek a sugárzások ekkor a legintenzívebbek, tehát ilyenkor a kevésbé érzékeny radiesztéza is pontosabban ki tudja mérni azokat.

 

Írj Nekünk!

 

 
¤A kezdetek¤
 
¤Érdekességek¤
 
¤Extrák¤

 

A számláló indítása:

2007.09.3

TRY.HU

 
¤Linkek¤
 
¤A mágikus idő¤
 
¤Karácsony¤
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!