*-|~A Mágia világa~|-*
¤Bejelentkezés¤
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
¤Menü¤
 
¤Bölcsességek¤

goblin3382dac.jpg

 

Layouts

¤Kelták¤
 

¤Energetika¤
¤Energetika¤ :
Csakrák

Csakrák


 

A csakra szanszkrit szó, jelentése "kerék". Ez a megnevezés a tisztánlátóktól ered, akik már az ősidőkben képesek voltak az emberi aurát és csakráit mindenféle segédeszköz nélkül is látni. A csakra forog, miáltal úgy néz ki, mint egy mozgó kerék. Olyan, mint amikor egy vízzel teli kádban a vizet egy bottal erősen felkeverjük. A víz örvényt képez, amely valóban hasonlít egy kerékhez. A csakra bizonyítottan mindig az óramutató járásával megegyező irányban forog, amikor a környezetből energiát vesz fel, és ellenkező irányba, ha energiát ad le. Ezek a forgásirányok minden élőlénynél, férfiaknál, nőknél, időseknél és gyermekeknél, növényeknél és állatoknál azonosak.

Minden csakrának elsősorban biológiai funkciója van. A csakra a fizikai test megfelelő testrészének idegeivel áll közvetlen kapcsolatban. Az idegrendszeren keresztül látja el energiával és ezáltal információkkal is a szerveket, végtagokat és a sejteket. Ha a test egy területén például egy szerv aktivitása által energiatöbblet keletkezik, akkor a megfelelő csakra a környezetbe vezeti el a fölösleges energiát. Ha a táplálékláncon át valamilyen okból megszűnik a test energiaellátása, az ember a képes bizonyos ideig a csakrákon keresztüli energiaellátás segítségével is tovább élni. Ezzel szemben a csakra nem képes a tevékenységét teljes mértékben beszüntetni. Egészen lassú mozgásban marad, és a megfigyelő azt gondolhatja, hogy teljes nyugalomban áll.

Ha egy csakra teljesen leállna, úgy körülbelül 3 percig tartana, amíg a fizikai testnek a csakrán át energiával ellátott sejtjei meghalnának.

Ellenben lehetséges az, hogy a csakrák energiafelvétele akadályoztatva van. Mivel az energiafelvétel során az energiánkat energiánkat a fákkal, növényekkel, állatokkal, ásványokkal és más emberekkel kicseréljük, illetve energiát veszünk fel tőlük, egy nagyvárosi ember érezhetően befolyásoltnak tekintheti energiaellátását például az elektromos energiamező által. A zöldben való tartózkodás során azonban érezhetően javulhat energiaellátása. Itt nincs lehetősége az elektroszmognak arra, hogy akadályozza az energiafelvételt. Környezetünk károsítása azonban - mint ahogyan azt az erdők pusztulása is mutatja - automatikusan szűkös energiaközvetítést idéz elő. Hosszú távon nézve tehát az ember a környezet károsításával elpusztítja saját energiaellátását. Lassan, de biztosan megöljük önmagunkat!

Mivel az aura színes, és a csakrák auránk részei, ezért - természetesen - a látók a csakrákat is színesben látják.

A csakrák enevezése

Gyökércsakra
Keresztcsonti vagy nemi csakra
A napfonat vagy elosztó csakra 
A szívcsakra
A nyaki vagy gége-csakra
Homlokcsakra
Fejtető- vagy korona-csakra

 

Írj Nekünk!

 

 
¤A kezdetek¤
 
¤Érdekességek¤
 
¤Extrák¤

 

A számláló indítása:

2007.09.3

TRY.HU

 
¤Linkek¤
 
¤A mágikus idő¤
 
¤Karácsony¤
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!