A mauritius-szigeti dodó vagy dodógalamb (Raphus cucullatus) a madarak (Aves) osztályába a galambalakúak (Columbiformes) rendjébe és a dodófélék (Raphidae) családjába tartozó röpképtelen kihalt faj. A dodógalamb az

ember által kipusztított állatfajok jelképévé vált.

Előfordulása

Az Indiai-óceán területén lévő Mauritius szigetén élt.

Megjelenése

A dodógalambok viszonylag nagyméretű, röpképtelen galambfélék voltak: a magasságuk kb. 1 méter, a tömegük pedig kb. 25 kg körül lehetett. Nagy fejük, erőteljes csőrük, csökevényes szárnyaik, vaskos lábaik és zsíros fartájékuk volt.

Életmódjuk

A dodógalambok életmódjáról viszonylag keveset tudunk, mivel csontmaradványok és hiteles feljegyzések alig maradtak fenn róluk. Ami biztos, hogy Mauritius szigetének őserdeiben talajlakó életmódot folytattak, ahol különféle növényi termésekkel illetve kisebb gerinctelen

állatokkal táplálkoztak. Egy, ritkán két darab tojást költöttek ki, a földön elkészített fészkeikben. A tojók talán kétévente költöttek. A mai galambok életmódjából egyesek arra következtetnek, hogy a hímek territóriumokat tartottak fenn.

Kialakulásuk

A dodógalamb ősei egykor, több millió évvel ezelőtt a szárnyaik segítségével érkeztek Mauritius érintetlen szigetére, ahol a ragadozók hiánya miatt idővel talajlakó életmódra tértek át, megnőtt a testméretük és ezzel elveszítették röpképességüket. DNS-vizsgálatok alapján kimutatták, hogy őseik meglepő módon nem a közelebbi Afrikából, hanem a távolabbi Délkelet-Ázsiából érkeztek. A dodógalambok tehát nem rokonai más röpképtelen madaraknak, mint pl. az afrikai struccfélék, a dél-amerikai nandufélék, az ausztráliai emufélék, az új-guineai kazuárfélék, az új-zélandi kivifélék, valamint a már kihalt moa- (Új-Zéland) és elefántmadár-féléknek (Madagaszkár).

Alfajai

• Mauritius-szigeti dodó
• Reunion-szigeti dodó
  

Felfedezésük, kihalásuk

Mauritius szigetét feltehetően már a 10. századi arab és maláj hajósok is ismerték és 1505-ben portugál hajósok is kikötöttek a szigeten. Ám mindezek még nem voltak nagy hatással a sziget faunájára. A nagy változások akkor kezdődtek, amikor holland telepesek költöztek az addig lakatlan szigetre 1638-ban, mivel azt támaszpontként használták a Távol-Keletre vezető kereskedelmi hajózásban: ettől számítva a dodógalambok kevesebb mint száz éven belül, a 17. század végére, vagy a

18. század elejére kipusztultak.

Kihalásukat minden bizonnyal a telepesek által behurcolt és később elvadult háziállatok (pl. disznók, kutyák, majmok) és patkányok okozták, amelyek felfalták a földön fészkelő

madarak tojásait. Másodsorban hozzájárulhatott kihalásukhoz élőhelyük, az őserdők tönkretétele: a fákat kivágták és az erdők területén ültetvényes gazdálkodásba kezdtek.

Húsukért nem vadászták őket: az egykorú beszámolók szerint az zsíros és rágós, rendkívül élvezhetetlen volt. A különös formájú állat viszont felkeltette a korabeli európaiak érdeklődését, ezért sok példányt Nyugat-Európába szállítottak, ahol főleg vásári látványosságként mutogatták őket, ill. múzeumokba kerültek.