Előfordulása

1800 körül a Kubai ara még relatív gyakori madár volt az elterjedési területén Kuba, Hispaniola és szomszédos Isla de Pinos szigetén, bár egyesek szerint Jamaicán is élt, az erdős részeken.

Megjelenése

Hossza 50-60 centiméter. Színeszete élénkpiros, tarkója sárgászöld, evezőtollai kékek voltak.

Életmódja

Párokban, családokban, kisebb kolóniákban élő faj volt

Kipusztulása

Az arák nemének utolsó élő képviselője volt a karibi térségben. Néhány korábban itt élő rokonát már az európaik megérkezése előtt kirtottak az őshonos indiánok (ezek csak szubfosszilis állapotban maradtak fenn), a többi fajjal a korai európai gyarmatosítók végeztek. Ezekről a fajokról is főleg csak leírásokból és rajzokból tudunk, nagyon kevés élő képviselőjük jutott el Európába és alig maradt fenn prepalált példány közülük. A kubai ara volt az egyetlen faj, amelyik megérte a 19. századot és jóval ismertebb madár, mint a többi ebben a térségben korábban élt rokona. Korában kedvelt kalitkamadár is volt, és különösen miután megritkult állománya nagy kereslet támadt iránta.A jámbor madár könnyű zsákmánya volt a vadászoknak. Fiókáit még kirepülésük előtt fogták össze, egyszerűen úgy, hogy az odújukat rejtő pálmafát kivágták. Kipusztulását a vadászat és a mértéktelen befogás és a terület erőteljes mezőgazdasági művelésbe fogása, főleg nagy arányú erdőirtás okozta. Az utolsó ismert példányát 1864-ben lőtték Kubában, La Vega-nál, a Zapata-mocsár szomszédságában. Elképzelhető, hogy a faj élt még ezután vagy 20 évet. A faj legutolsó, fogságban élő képviselője 1885-ben pusztult el. Több természettudományi múzemban (így Berlinben és Drezdában is) őrzik néhány preparált egyedét. Az 1760-as években egy párt tartottak a bécsi Schönbrunn kastélyban is.